Waldorf Pedagógia
Ki volt Rudolf Steiner?
A Waldorf-pedagógia megalapítója az osztrák Rudolf Steiner (1861-1925) volt.
Polihisztor, a filozófia doktora. Beavatott, az emberiség egyik legnagyobb tanítója. A 19. sz. végének és a 20. sz. elejének eleddig alig felismert legjelentősebb gondolkodóinak egyike. A tudományos megismerés megújhodásának szinte emberfeletti módon tevékeny híve. Az emberségesebb lét megteremtésének fáradhatatlan harcosa. Az emberi fejlődés elősegítését sajátjaként átérző művész és tudós. Volt, aki tudós szentnek nevezte, más két lábon járó egyetemnek.
Rudolf Steiner a magasabb megismerés úttörője. Megismerési képességeivel messze meghaladta korát. Az emberi élet számos területén tevékenykedett.
Már gyermekként érzékelte a lelki és szellemi lét történéseit. Felnőtt korában pedig képes volt olyan megismerési utat kialakítani, amelyben az érzékfeletti (lelki, szellemi) világokra vonatkozó tapasztalatait a jól ismert természettudományos módszer egzaktságával végezte. Korán felismerte az emberi gondolkodás megismerésben betöltött szerepét. Képes volt nem csak a gondolkodás eredményeit tudatosan átélni, hanem magában a gondolkodásban, mint a gondolatok születésének folyamatában is megfigyeléseket téve részt venni.
A filozófia, fizika, kémia, biológia, örökléstan, embriológia, mezőgazdaság, orvostudomány, pedagógia, gyógypedagógia, csillagászat, antropológia, fiziológia, történettudomány, közgazdaságtan stb. területén is hozzá tudott járulni az emberiség haladásához, tudásának kibővítéséhez, sőt ezekkel a kiegészítésekkel hozzájárult az egyre szárazabb és az embertől elidegenedett tudomány emberibbé válásához is.
Tudományos megújító tevékenységén kívül a művészetek terén is otthonosan mozgott. Előadásokat tartott a művészetekről, építészetről, előadó művészetről, útmutatásokat adott festőknek, szobrászoknak, beszédművészeknek. Négy misztériumdrámát írt, melyek a magasabb megismerés művészi közléseiként is felfoghatók. Új mozgásművészeti irányzatot hozott létre, az euritmiát. Ezt azóta rendszeresen alkalmazzák az általa felismert emberközpontú pedagógiában (Waldorf módszer), de létezik gyógyításra szakosodott ága is.
Az antropozófia, nem vallás, hanem tudatosan megszerezhető emberi bölcsességek tárháza, de még inkább egy megismerési út, amely az ember szellemiségét el kívánja vezetni a világ szellemiségéhez. A születés előtti, a halál utáni élet, az emberi sors kialakulása, a reinkarnáció folyamata részletekbe menően feltárható.
A társadalmi hármas tagozódással, a közgazdasági tanokkal és a Waldorf pedagógiával olyan lehetőségek előtt áll az emberiség, amik együttes megvalósításával megoldódhatnak az elmúlt századok óta fokozatosan gyülemlő újabb és újabb társadalmi, gazdasági és szociális problémák.
Mi a Waldorf pedagógia?
Waldorf pedagógia alapvető célja
A Waldorf pedagógia a gyerek alapos megismeréséből indul ki.
Szembetűnő a Waldorf-pedagógia egységes gyermekszemlélete, ami egységes világfelfogását és emberképét tükrözi. Módszerei nem öncélúak, nem pusztán egy-egy képesség hatékonyabb fejlesztését célozzák meg. Életkori sajátosságokhoz, valamint az adott gyermek lelki szükségleteihez vannak igazítva. Lehetőséget nyújt arra, hogy mindenki saját útját a megfelelő módon találja meg, s ezen egyre önállóbban járjon. E pedagógia a gyermeket, mint egész embert állítja maga elé test, lélek és szellem egységeként, és ezek harmonikus fejlődése a cél. Elvárások helyett érzelmi biztonságot, védettséget nyújt.
A Waldorf pedagógia emberképe – gyermekképe
"Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében.” Rudolf Steiner
A Waldorf-pedagógiának az európai hagyományokban gyökerező antropológiai felfogása az embert – az emberi lény legbensőbb magját – transzcendens eredetű individualitásnak tekinti.
Minden individualitás egyetlen és egyszeri.
Nemcsak minden ember ujjlenyomata különbözik, hanem én-struktúrája is. Ebben az értelemben az individuum rejtélyes, megközelíthetetlen mások számára, de saját maga számára is sokáig ismeretlen. Öntudatra kell ébrednie a világ és a többi ember megismeréséhez, fel kell fognia az individualitás szabadságát, amely egyben felelősségvállalás is. E felfogás szerint az emberi lét célja az egyén erőinek mind teljesebb kifejtése a világ, s a többi ember javára is.
Mind testi, mind lelki, mind szellemi értelemben is nyomon követhetők az életkori változások.
A nevelés, majd az önnevelés célja és feladata: segítséget nyújtani ahhoz, hogy az ember a saját fejlődési útján haladva, a lehetőségek széles körével úgy kerüljön kapcsolatba, hogy képes legyen kiválasztani a személyiségének megfelelőt.
Így váljon testileg egészséges, lelkileg szabad, szellemileg kreatív emberré. Képes legyen arra, hogy saját akaratát, érzelmeit és gondolkodását önálló és felelős életvitelre fordítsa, környezetét ne visszautasítsa, hanem emberségesebbé tegye.
A kisgyermek, mint a világra nyitott érzékszerv
A kisgyerek érzékleteiben él. Minden, ami a környezetében történik, akarva-akaratlanul hatást fejt ki rá. A látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás benyomásai töltik ki belső világát, ezek irányítják és vezetik tapasztaló, megismerő tevékenységében. (S ezen túlmenően természetesen a „többi” érzéklet, mint például a nagy fontosságú egyensúly érzékelés, vagy a saját mozgásokat visszajelző kinesztetikus érzékelés.)
A gyerek azonban nem csak a fizikai világot érzékeli, hanem a pszichikus világot is. Ezen belül elsősorban a számára fontos másik embert – az anyát, apát, testvéreket, majd az óvónőt…
A Waldorf-pedagógia felfogása szerint a gyerek nem csak kommunikatív és metakommunikatív jelzésekben fogja fel a másik ember pszichikus állapotát, realitását, hanem mintegy közvetlenül is. Átél – ha nem is tudatosan – olyan gondolatokat és érzelmeket, melyeket a környezetében élő, számára fontos személyek gondolnak és éreznek.
Az első években még nagyon közel áll egymáshoz a testi és a lelki fejlődés, és így számos kölcsönhatás figyelhető meg: ha szeretettel, figyelemmel, örömmel, pozitív érzéssel és gondolattal veszik körül a kisgyereket, akkor az, kedvezően hat az ő érdeklődésére, az érzékelés intenzitására. Egy inger gazdag, sok érzékszervet igénybevevő környezet előhívja a gyerek belső aktivitását, erősíti a tevékenységekben, mozgásban is megnyilvánuló „testi intelligenciáját”.
Nagyon fontos, hogy a gyereknek elég ideje legyen arra, hogy a saját tempója szerint tudja felfedezni a világot, feldolgozni tapasztalataiból származó élményeket, és elsajátítani a sokféle minőséget, különbözőséget mindegyik érzékszerv területén. A kisgyereket környező felnőtt világ felelőssége és egyben feladata, hogy biztosítsa az inger gazdag fizikális, pszichés környezetet és, hogy ne „csapják be” érzékleteiben:
– ezért javasolt a természetes anyagok használata, a fajsúly és a felületi viszonyokat „tévesen” reprezentáló műanyagjátékokkal szemben (az állat szőrös, a fém fémes tapintású és nehéz, stb.)
– mindezen felül: a nevelőnek megfelelő belső tartalmakkal – érzelmekkel és gondolatokkal kell a gyerekek közé lépnie.
A kisgyermek fantáziája
A kisgyermek fantáziáját ilyenkor lehet leginkább nevelgetni, növelgetni, ezért fontos, hogy ne árasszuk el őket kész képekkel (a televízió, de akár túl erős és kötött képeskönyv illusztrációk által), de kész, egyféleképpen használható játékokkal sem. Ehelyett tegyük lehetővé, hogy minél többféle eszközhöz, alapanyaghoz hozzáférhessenek – anyagokhoz, kantárokhoz, különböző méretű és formájú fadarabokhoz, gyapjúhoz, fonalakhoz, stb. – amelyekből aztán építkezhetnek (akár szó szerint, akár képletesen).
Az óvodában nagy hangsúlyt fektetünk az érzékszervi nevelésre is, melynek fontos része a tapintásérzék, ezért kizárólag természetes alapanyagokat használunk, fa játékokat, felszeletelt faágakat, vászon anyagokat, selymeket, gyapjúfonalból kötött kantárokat és állatokat, filcállatokat, stb. A kisgyermek igen sok mindent a tapintásán keresztül vesz fel a világból, ezért egyáltalán nem elhanyagolható, hogy milyen anyagokkal érintkezik. A tevékenységekhez szintén jó minőségű méhviasz krétákat, méhviasz gyurmát, gyapjút, aquarell festéket használunk.
A kisgyermek számára különösen fontos a rendszeresség, a kiszámítható ismétlődés, a ritmusok. Ezek adnak számára tájékozódási pontokat a világban, erősítik biztonságérzetét. A Waldorf-pedagógia követni próbálja a ki- és belégzések ritmusát, amely a természetben is megjelenik például az évszakok váltakozásában