Óvónői Kollégiumunk tagjai

Benkéné Sásdi Anna


Benkéné Sásdi Anna vagyok, 1972-ben Budapesten születtem. Szilasligeten élek férjemmel. Két felnőtt lányom van.
1991-ben érettségiztem a Bem József Óvónőképző Szakközépiskolában. Majd öt évig dolgoztam egy budapesti önkormányzati óvodában. A lányok születése után még 7 évig otthon maradtam. Majd 2009-től hat csodálatos évet töltöttem a Fóti Szabad Waldorf Óvodában délutános óvónőként, ebből egy évet délelőttben is lehettem. Közben egyszerre végeztem el a solymári Waldorf-óvóképzést és a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola óvodapedagógus szakát.
Nagyon szerettem a fóti óvodát, de az élet mégis úgy hozta, hogy 2014-től a Tündérrózsa Waldorf Óvodában lettem a gyerekek délutános óvó nénije. Hálás vagyok, hogy erre sodort a az élet, mert egy olyan közösségben dolgozhatom, amit az összetartás és egymás segítése jellemez. Jó itt lenni, mert meleg, szeretetteljes, elfogadó, családias légkör veszi körül a gyerekeket, ahol sokat és szabadon játszhatnak szelíd határok között és ahol a visszatérő ritmusok biztonságot adnak…

Tóth Sándorné


Tóth Sándorné (Győr Mária) vagyok.
1979-ben végeztem a budapesti Tanítóképző Főiskola Óvónői szakán. Két gyermekem születése után állami óvodában dolgoztam.
Időközben megismerkedtem az antropozófiával, amely felkeltette érdeklődésemet a Waldorf pedagógia iránt.
1995-ben megszületett harmadik gyermekünk. Akkor már tudtam, hogy Őt Waldorf irányba tereljük. Szerettem volna ezt a pedagógiát még mélyebben megismerni, ezért beiratkoztam a solymári Waldorf-óvóképzésre, melyet aztán negyedik gyermekem születésekor fejeztem be.
Kezdetben mindkét lányom Waldorf óvodai-iskolai életét kísértem. Sok-sok örömben, barátságban, kihívásban volt részünk.
A sors úgy hozta, hogy lehetőségem nyílt a szadai Waldorf óvodában óvónőként is kipróbálni magam. Nagyon jó közösségben, csodás 7 évet éltem meg ott.
Élethelyzetemből adódóan, pesti munkahelyet kerestem. Így találtam rá a Tündérrózsa Waldorf óvodára, ahol 2014 óta dolgozom.
Nagyon jól érzem itt magam, mert sikerült egy jól működő, harmonikus közösséget kialakítanunk.

Szabóné Gölöncsér Katalin


Szabóné Gölöncsér Katalin vagyok, óvónő. 1986-ban érettségiztem az Óvónőképző szakközépiskolában, majd dolgozni kezdtem állami óvodában. Munka mellett elvégeztem a főiskolát. 10 óvodában eltöltött év után születtek a gyerekeim. A gyerekeim születése után olyan óvodát és iskolát kerestünk, amelyben szabadon megélhetik önmagukat, és életkoruknak megfelelően fejlődhetnek. Így találtunk rá a Waldorf útra, és azóta is szülőként járunk rajta, és az antropózófia mentén próbálunk fejlődni, jobb emberré válni. A 3 gyerekemmel 13 évet töltöttem otthon, ezalatt elvégeztem a Solymári Waldorf óvónőképzést. 2009-ben a Kispesti Waldorf óvodába mentem vissza dolgozni. 2013-ban váltottam és azóta a Tündérrózsa Waldorf óvodában Péter Bettivel dolgozom.
A két csoportban 6 óvónő munkálkodik minden nap azon, hogy a gyerekek jól érezve magukat fejlődhessenek.
Úgy érzem, jó kis csapatot alkotunk az óvodában dolgozó többi óvónővel, akikkel nemcsak kollegiális, de baráti viszonyt is ápolunk.

Sztankovics Róbertné


Sztankovics Róbertné, Margit vagyok, 1972-ben születtem Kolozsváron. Érettségim megszerzése után költöztem Budapestre. Jelenleg Csomádon élünk férjemmel és három nagykorú gyermekünkkel.
Amikor a gyerekeim óvodába kerültek, abba a szerencsés helyzetben kerültem, hogy a helyi óvodában dolgozhattam élelmezésvezetőként 7 évig. Ez alatt az idő alatt kezdett el érdekelni az óvodai élet. A nagyobbik lányom vezetett el a Fóti Waldorf Iskolához, ahol találkoztam egy olyan pedagógiával, amit gyermekeim számára a legideálisabbnak találtunk férjemmel. Aktív szülőként nagyon megszerettem a közösséget, az iskolát, óvodát, és a szülői estek tartalma, és az egész szemlélet ihletett arra, hogy jelentkezzek óvónőképzésre. Később tanulmányaim elvégzése után nemcsak szülőként, de a Fóti Waldorf óvoda óvónőjeként is megtaláltam helyemet. 5 év után nehéz szívvel váltam meg az óvodától.
2014 óta vagyok a Tündérrózsa Waldorf Óvoda boldog tagja, óvó nénije. Úgy érzem egy olyan óvónői közösségbe kerültem, amely összetartó, szeretetteljes, és együttműködő.
A szülőkkel együtt sikerült, a gyerekek érdekeit mindenek fölé helyező közösséget létrehozni és ápolni, amely segítőkész, összetartó.

Péter Bernadett


Péter Betti vagyok. 1994-ben megtettem életem meghatározó telefonhívását. Annette Stroteichet kerestem a solymári Waldorf óvodában.
4 nap múlva Anette és Ivaskó Ilona mellett pillanthattam be egy Waldorf óvoda mindennapjaiba. Szerelem volt első látásra…
A következő évben, pár kedves szülővel megalapítottuk a XVII. kerületben az Apponyi utcai Waldorf óvodát.
2008-ban átköltöztünk a XVI. kerületbe az iskola közelébe, és Tündérrózsák lettünk. Remélem, hogy 2010-ben megtaláltuk azt a helyet a Hársfa utcában, ahonnan majd nyugdíjba megyek.
Boldogság mindennap olyan óvó nénikkel és szülőkkel együtt dolgozni, akiknek a gyerekek szeretete és megismerése a legfontosabb.

Vercsek Judit


Vercsek Judit vagyok. 1987 óta dolgozom óvónőként. A Bem József Óvónői Szakközépiskola után végeztem az ELTE óvodapedagógusi szakán, később ugyanitt szereztem meg óvodavezetői szakvizsgámat. 21 évet töltöttem állami óvodában, amikor megkérdőjeleződött bennem, hogy valóban az-e a helyes út.
Az antropozófiával mélyebben 1995-ben találkoztam, és azóta is folyamatosan ismerkedem…
A Waldorf pedagógia mélyebben 2000-ben érintett meg, amikor elkezdtem a solymári képzést. Más irányú tanulmányaim miatt azonban nem fejeztem be.
2008-ban 1 évet töltöttem a Kisember Waldorf óvodában. Meghatározó élmény volt számomra. Kislányom születése után 2013-tól vagyok a Tündérrózsa Waldorf óvoda lelkes képviselője. Munkámat főleg az irodában végzem, de a délutánban is segítek Annának.
Nagyon szeretek itt dolgozni, ahol mindent megoszthatok a többiekkel, ahol bizalom és szeretet vesz körül, ahol lelkes szülőkkel támogatjuk egymást a gyerekek érdekében.