Baba mama játszóház


November közepétől kezdődően, szeretettel várjuk azokat a gyerekeket, édesanyjukkal, édesapjukkal, akik szívesen megismerkednének óvodánk családias hangulatával, szeretetteljes légkörével, a Waldorf pedagógiával. Szeretnének bepillantani szokásainkba, ünnepeink meghittségébe.
A játszóházi alkalmak – melyek két hetente, hétfő délután 16.30 - 18.00 óráig tartanak – ízelítőt adnak az óvoda életéből, alkalmazkodva a kicsinyek életkorához, ritmusához. Kérjük a pontos érkezést, és távozást.

Korhatár: 2-4 év, még nem óvodás gyermekek.

Ezeken a délutánokon a kisgyermekeknek lehetőségük van a szabad játékon kívül arra, hogy az óvónővel együtt mozogjanak, verseljenek, daloljanak, tevékenykedjenek, csakúgy, mint majdan az óvodában. Szüleik biztonságot adó kíséretében ismerkedhetnek az óvodai élettel.
A játszóház nagy segítséget jelent a gyermekeknek a későbbi óvodai beilleszkedésben, bár nem garantálja az óvodai felvételt.
Lényege egyrészt az ismerkedés, másrészt pedig az a folyamat, ami az óvodába lépést könnyíti meg a gyermekek számára.

Néhány fontos tudnivaló:
A játszóház a délelőtti "nagy" ovi mintájára van felépítve több szempontból is. Az egyik a ritmus. A ritmus, mint a ki-belélegzésnek, úgy a napirendünknek is van egy ritmusa, mely a gyermekek korához van igazítva. Kilégzés: maga a szabad játék, belégzés: minden más pl.: étkezés, mese, körben ülés...

A másik az utánzás. Ezért nagyon fontos a felnőttek példamutatása a játszóház alatt is.

  • A gyümölcs evésnél, cipóevésnél, játéknál amennyire lehet, a szülők próbáljanak a háttérbe húzódni, ami általában csak később lehetséges, mikor már a gyermek le tud válni az anyáról.
  • A pakolásnál, a csöndes tevékenységben és a körjáték alatt pedig az óvónő mozdulatait utánozzák a szülők is.

A játszóház ideje alatt is a szülők a gyermek számára az elsődleges nevelők.
Ez az alkalom a játszóházas gyermekről szól, ebben a másfél órában. Ő kapja a figyelmet, a jelenlétet a szülőtől, hiszen ő készül meglépni majd élete első önálló, független lépését. Ezért kérjük, hogy a kistestvérek jelenlétét mellőzzük (ez alól a még nem mászó kis csecsemő kivétel).
Fontos, hogy a gyerekek egészségesen jöjjenek.

A Baba-mama játszóházat vezeti:
Kardos Zsófia
Mobilszám: 06 205575612